Délkelet-Ázsia legfelkapottabb kirándulóhelye, igazi turistaparadicsom, ahol különleges növényekkel, állatokkal és ételekkel találkozhatunk, ahol a buddhizmus ősi hitének hódolnak az emberek, ahol a homokos tengerparton elefántokat lehet simogatni, és ahol szinte minden étel újszerűen hat egy európai ember számára. Mindez Thaiföld, tartson velünk kalandos utunkra és ismerje meg e vidék öt legismertebb nemzeti ételét!

1. Kezdjük is a legjellegzetesebbel, az utcákon árult nyársra húzott tengeri herkentyűkkel és egyéb bizarr látványosságokkal, mint a sült rovarok vagy a krokodilhús. Akik már ettől a leírástól émelyegni kezdenek, azok megnyugtatására elmondhatjuk, hogy az utcán árusított ételek között találhatóak frissen facsart gyümölcslevek vagy egészen művészi gyümölcsszobrok is a számtalan rizses és tésztás étel mellett. Az európai ember finnyásnak számít az ottani lakókhoz képest, így hát aki Thaiföldre készül, az készítse a gyomrát és az idegrendszerét is!

2. Khao phat, azaz sült rizs. Thaiföld alapélelmiszere a rizs, rengeteget fogyasztanak belőle az ott élő emberek. Ez a finom rizses étel készülhet hússal, zöldségekkel vagy tojással, többnyire mi magunk választhatjuk ki, hogy melyiket próbálnánk ki. Jázmin rizs az alapja, amihez hozzákeverik a választott hozzávalót, majd chilivel, lime-mal, sóval, cukorral és szójaszósszal ízesítik.

3. Pad thai, a vidék legjellegzetesebb étele. Rizstészta, különféle hozzávalók, mint a garnéla, a tojás vagy a csirkehús, sok zöldség, mindez wokban összesütve, babcsíra, halszósz, és pálmacukor keverékével tálalva. Nagyon izgalmas ízvilág, az ember megőrzi az ízét emlékezetében.

4. Tom yum, az a leves, amit mi elképzelni sem tudunk, olyan erős. A legtöbb helyen annyira sok chili kerül bele, hogy biztosan könnybe lábad tőle a szemünk. Alapja egy zöldségleves, illatos fűszerekkel, mint a koriander, a gyömbér, a citromfű és a fokhagyma.

5. Kanom krok, a desszertek királynője. Kókuszos, pudinghoz hasonlító édesség, ami igazi friss kókuszból készül. A thai cukrászoknak nem kell a nálunk kapható kissé íztelen kókuszreszelékhez folyamodniuk, hiszen azon a vidéken megterem a nap érlelte egzotikus ízű kókuszdió, ami az alapját adja ennek a különleges desszertnek.
Ha a thaiföldi egzotikumok megterhelték gyomrát, bátran forduljon az e-food megbízható konyhájához, ahol mindig friss és finom hazai ízeket talál! Nincs más dolga, mint kiválasztani kedvenceit és megrendelni honlapunkról!