A húsvéti forgatag után jól jönne valami kiadós, gyorsan elkészíthető egytálétel, amely mellé nem kell külön köretet készíteni, van benne hús és zöldség is, így teljes értékű ebédnek felel meg? Az e-food most egy ilyen szuper receptet hoz kedves olvasóinak, tartson velünk, garantáljuk, hogy a család imádni fogja. Bemutatjuk a lecsós tepsis csirkemellet vele sült burgonyával!

Hozzávalók:

  • 10 szem közepes méretű burgonya
  • 500 g csirkemell
  • házi vagy bolti üveges lecsó
  • 5+3 ek olíva olaj
  • só, bors, kakukkfű
  • ízlés szerint paradicsomlé

A krumpliból jó, ha kisebbeket választunk, amelyeket hámozás után elég négybe vágni. Ha csak nagyobbat sikerült beszereznünk, az sem baj, de ügyeljünk rá, hogy ez esetben is hasonló méretűre szeljük fel őket, mert különben nem tudnak majd a sütőben megpuhulni. Meghámozzuk, majd négybe vágjuk a burgonyákat, végül egy kis sóval megszórjuk és félretesszük.

A csirkemellet megmossuk, felszeljük ujjnyi vastag csíkokra. Sózzuk, borsozzuk és megszórjuk kakukkfűvel, majd meglocsoljuk öt evőkanál olívaolajjal. Egy tepsit kikenünk olívaolajjal, nagyjából három evőkanál olaj elegendő ehhez. A tepsi aljára terítjük a sózott krumplit, majd a tetejére tesszük a befűszerezett csirkemellet, egyenletesen beterítjük vele a burgonyát. Végül az üveges lecsót ráöntjük a tetejére. Ha szükségesnek látjuk, meglocsolhatjuk még egy kis paradicsomlével, hogy szaftosabb legyen az eredmény. Alufóliával befedjük, és betoljuk az előmelegített sütőbe. Addig hagyjuk rajta a fóliát, amíg teljesen meg nem puhul a krumpli, ezt tűpróbával vagy egy késsel ellenőrizhetjük. Amikor teljesen puha lett, levesszük a tetejéről az alufóliát, és néhány percig még pirítjuk. Forrón találjuk, külön köret nem szükséges mellé.

Jól hangzik, ugye? Szerencsére ez egy szupergyors és szuperegyszerű recept, így aki időhiányban szenved, annak is van rá lehetősége, hogy kipróbálja. De ha mégis aggasztja, hogy mit fog enni a család a jövő héten, ne hajszolja magát a végkimerülésbe, inkább rendelje házhoz önmaga és családja ételét az e-foodtól! Minőség, megbízhatóság, finom ételek, ez az e-food!