Vannak napok, amikor nem vágyik az ember másra, csak egy forró és tartalmas levesre, ami felmelegíti a testet és a lelket egyaránt. Az alföldi burgonyagombóc leves pont ilyen, a kis krumplis gombócokkal hamar megtelik az ember hasa, és mivel a hagyományos változatba nem kerülnek zöldségek, még azok is kedvelik, akik nem igazán levesesek. Gyerekeknek kiváló választás, mert ebben a levesben nem kell senkinek a zöldségeket piszkálnia, mellé pedig elegendő egy könnyű desszert, és máris kész a teljes értékű ebéd. Ha kíváncsi a receptre, tartson ismét az e-fooddal!

Hozzávalók:

  • 500 g burgonya
  • 1 tojás
  • 13 dkg finomliszt
  • egy fej vöröshagyma
  • egy csokor petrezselyem
  • 4 ek napraforgó olaj
  • 2 ek finomliszt
  • só, őrölt bors és fűszerpaprika ízlés szerint
  • 2 liter víz

A burgonyát meghámozzuk, kockára vágjuk, felöntjük 2 liter vízzel, megsózzuk és fedő alatt puhára főzzük. Ha a krumpli megpuhult, leöntjük a levét és félretesszük, erre még szükségünk lesz. A krumplit összetörjük és teljesen kihűtjük, ebben a fázisban még nem adunk hozzá semmit. Fontos, hogy teljesen hideg legyen, különben nem fogunk tudni megfelelő állagú tésztát gyúrni belőle. Ha a krumpli teljesen meghűlt, beleütjük a tojást, beleszórjuk a lisztet, és egynemű tésztát gyúrunk belőle. A tésztából lisztes kézzel kis gombócokat formázunk, és egy nyújtódeszkára sorakoztatjuk őket.

A vöröshagymát apróra vágjuk, és az olajon megpirítjuk, majd rászórjuk az apróra vágott petrezselyem zöldjét, két evőkanál lisztet, és még egy percig pirítjuk együtt. Ízlés szerint megszórjuk őrölt borssal és őrölt pirospaprikával, majd felöntjük a krumpli főzővizével. Ha keveselljük a levet, pótoljuk vízzel. Ha felforrt, megnézzük, hogy elég sós-e, majd a gombócokat beledobjuk, és 10 perc alatt készre főzzük őket.

Ha nagyon sűrű a hét, azt sem tudja, hol áll a feje, és még főzni sincs ideje, könnyítse meg a dolgát az ebéd házhoz rendeléssel! Házhoz visszük Önnek a legfinomabb fogásokat étlapunkról, így nincs más dolga, mint hátradőlve várni az e-food ételfutárát!