Egészen más élmény télen főzni, mint nyáron. Télen a kinti hideg ellenszere lehet a kellemesen meleg sütő mellett álldogálás, a hosszú főzési időt követelő ételek ilyenkor előtérbe kerülnek, jöhet a sült tök, a húsleves, a pörkölt, a sütemények és társaik. Ezzel szemben nyáron, amikor a lakás levegője alapállapotban is túl meleg, kincset ér egy-egy olyan recept, amit főzés nélkül is lehet készíteni, ha pedig még gyorsan meg is vagyunk vele, azzal egyenesen megütjük a főnyereményt. Az e-food most egy hűsítő uborkaleves recepttel kedveskedik olvasóinak, amelynek főszereplője a legmagasabb víztartalmú nyári idényzöldségünk. Tartson ismét velünk, ezt a receptet érdemes lesz elmenteni!

Hozzávalók:

  • 30 dkg uborka
  • 2 db újhagyma
  • 1 ek friss kapor
  • 2 dl kefir
  • 2 dl tejföl
  • 0,5 dl habtejszín
  • 0,5 tk só
  • frissen őrölt bors
  • ízlés szerint chilipehely (elhagyható)

Az uborkát megmossuk – ha bio uborkáról van szó, nem szükséges hámozni, ha bizonytalanok vagyunk az eredetében, érdemes. A zöldséget és a hagyma zöld részét felkockázzuk, majd botmixerrel pürésítjük. A hagyma fehér részét félretesszük, erre tálaláskor még szükség lesz. Az uborkapépet egy tálba öntjük, majd elkeverjük a kefirrel, tejföllel, tejszínnel. Ha sűrűnek találjuk, vízzel nyugodtan hígíthatjuk. Megszórjuk a sóval, borssal és az apróra vágott kaporral. Aki szereti a csípős ízeket, megszórhatja egy kis chilipehellyel is, de legyünk óvatosak, mert könnyen túl csípőssé tehetjük vele az ételt. Két órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy alaposan áthűljön, és az ízek kicsit összeérjenek. Tálalás előtt a hagyma félretett részét apróra szeljük, és megszórjuk vele a hideg uborkaleves tetejét. Fokhagymás pirítóssal tálalva igazi frissítő ebédben lehet részünk.

Ugye milyen egyszerű és gyors? Természetesen mindenki életében vannak napok, hetek, hónapok, amikor még egy ilyen egyszerű étel elkészítése is lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Ilyen esetekre kiváló megoldás az ebéd házhoz rendelés. Rendeljen finom ebédet az e-foodtól, minden hétköznap gazdag ételkínálattal és megbízható minőséggel várjuk kedves megrendelőinket!